Booking genius program
Genius program - érthetően, egyszerűen.
Ki lehet a tagja? Mik az elvárások? Mik a részletek?
A programot alapvetően azoknak a vendégeknek hozták létre, akik a leggyakrabban foglalnak. Ma már elég gyorsan el lehet érni a genius tagságot, pár létrejött foglalás utána máris taggá válhatnak a vendégek.
Azok a szálláshelyek akik tagjai a programnak kapnak egy genius logót és előrébb kerülnek a rangsorolásban is. A hivatalos statisztika szerint ezen szálláshelyek 18 százalékkal több foglalást könyvelhetnek el és bevételük pedig 17 százalékkal nő (még a felajánlott kedvezmény ellenére is).
Kritériumok
nyitott és foglalható státusz online
rendelkezik legalább öt vendégértékeléssel
értékelési pontszáma legalább 7,5 vagy e feletti
a város/régió legjobban teljesítő 50%-ába tartozik
megfelel az árazással kapcsolatos feltételeknek
Felajánlható kedvezmények
genius tagként a következő kedvezmények közül egyet muszáj a többit pedig lehetséges felajánlanunk genius vendégeink számára:
15 százalék kedvezmény ez az extra 5 százalék kedvezmény (amit kötelező 10 százalék felett kínál) egy szűkebb réteget céloz meg, akik már legalább öt alkalommal foglaltak.
10 százalék kedvezmény a legolcsóbb/legtöbbet kiadott szobája árából(kötelező)
ingyenes reggeli
különleges árak bizonyos országokból érkező vendégek számára
A programban való részvétel előnyei
zárt csoportnak kínálhatunk fel kedvezményeket és árakat
olyan vendégekre fókuszálunk, akik többet költenek és/vagy több extrát is igénybe vesznek, ami magasabb átlagos napi árakat eredményezhet
célzott országokat tudunk vele megszólítani
Egyéb velejárói
Kiemelt megjelenés, azaz a genius vendégek kiemelt helyen fognak minket látni, nem mellesleg megjelenik a szállásunk neve mellett a genius logó is. Emellett a teljesítményt is nyomon tudjuk követni és akár szüneteltetni is van lehetőségünk (igaz korlátozottan, legfeljebb 30 napot egy évben).
Ez mind remekül hangzik, de azért érdemes jobban felboncolni a témát. Tekintve, hogy gyakorlatilag már 3-4 foglalás után mindenki genius taggá válik tanácsos futtatni a programot, ha a körülmények lehetővé teszik. Mivel kedvezményes árról van szó, valóban nagyon sokan fognak élni vele, kérdés, hogy végső soron megéri-e nekünk. A kérdés megválaszolásához viszont már szakemberre van szükség, aki átnézi az eddigi számokat, lehetőségeket, vektorokat és valószínűségeket, majd ezek alapján egy jól felépített stratégiát dolgoz ki annak érdekében, hogy maximalizáljuk a profitot. Mindez elérhető cégünknél is azok számára akik segítséget keresnek, meglévő partnereink pedig nyugodtan hátradőlhetnek hiszen mi minden számítást elvégzünk helyettük.
Írta:H.Barna